Egyéb

Magyar Cochrane Tagozat őszi továbbképző kurzusa

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket következő továbbképző kurzusunkra, melyet a Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karán szervezünk „Bizonyítékokon alapuló egészségügy a megelőző orvoslás szemszögéből” címmel 2023. november 17-18-án.

A Cochrane és ezzel együtt Tagozatunk legfőbb törekvése, hogy az egészségügyi döntések minden egyes beteg esetében a legjobb, legmagasabb szintű információkon alapuljanak. Ennek a célnak a megvalósulását az orvostudomány különböző területein lefolytatott kutatások eredményeinek szisztematikus összegzésével, valamint minél szélesebb körben való elfogulatlan ismertetésével kívánjuk támogatni. Ennek a tevékenységnek képezik részét továbbképző kurzusaink.

A korábbi évhez hasonlóan, az idén is szeretnénk a magyar orvosképző helyek mellett, orvosi szakmai körökön túl a gyógyszerész szakma képviselőit is a lehető legszélesebb körben bevonni.

A képzés az OFTEX és GYOFTEX rendszerében akkreditált kurzusként fut.

OFTEX: PTE ÁOK/2023.II/00174 kódszámon érhető el

GYOFTEX: PTE GYTK/2023.II/00022 kódszámon érhető el

A kurzus pontértéke:

- Aneszteziológus, belgyógyász, csecsemő- és gyermekorvos, égés és plasztikai sebész, foglalkozásorvostan, gyermekpszichiáter, gyermeksebész, háziorvos, kardiológus, megelőző orvostan és népegészségügy, nefrológus, tüdőgyógyász szakorvosok és kórházi klinikai szakgyógyszerészek számára 24 szakma szerinti tanfolyamon megszerzett pont.

- Más szakvizsgával rendelkező szakorvosok számára 24 szabadon választható tanfolyami pont.

- PhD hallgatók számára az egyetemük erre vonatkozó szabályzata alapján számoltatható el kreditpont.

A kurzuson való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. A kurzus programja és jelentkezési lapja Tagozatunk weboldalán elérhető: https://hungary.cochrane.org/hu. A kitöltött jelentkezési lapokat a cochrane@pte.hu e-mail címre várjuk. A kurzus PhD hallgatók számára is nyitott.

Részletes leírás.

Magyar Cochrane Tagozat továbbképző kurzusa 2023 ősz.

rovat: 

Pótjelentkezés 2023 őszi szak és licencvizsgára

A rengeteg kérelemre való tekintettel a nemzeti Vizsgabizottság 2023. augusztus 21-27. között pótjelentkezési lehetőséget biztosít.

rovat: 

Szigetbecse Község Önkormányzat a - háziorvosi körzet

Szigetbecse Község Önkormányzat pályázatoto hírdet háziorvosi praxis betöltésére.

A háziorvosi körzet vegyes alapellátású (felnőtt korúak és gyermek), valamint az oktatási és nevelési intézmények iskola-egészségügyi orvosi feladatok ellátása és a készenléti ügyelet biztosítása tartozik hozzá.

A majdnem 1500 fős települési háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátását, felnőttkorú lakosság ellátását, valamint iskolaorvosi feladatokat magában foglaló körzet ingyenesen átvehető.

A mellékelt hirdetés részletei megtekinthetőek:

www.szigetbecse.hu

https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/21970

A páláyzati hirdetés itt megtekinthető.

Érdeklődni lehet: Sósné Michélisz Edina, polgármester (telefon: 06-70-606-7580, e-mail: polgarmester@szigetbecse.hu)

Pályázat benyújtási határideje: 2023.08.07.

rovat: 

Jelentkezés szak- és licenc vizsgára

JELENTKEZÉS SZAK- és LICENC VIZSGÁRA 2023.

A szak- és licencvizsgákra való jelentkezés és ez ehhez tartozó szervezésével kapcsolatos feladatokat a Nemzeti Vizsgabizottság (cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 15., e-mail: nvb@okfo.gov.hu) látja el.

rovat: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyéb csatornájára
You shall not pass!